Az uuuugy volt, hogy ezer éve drága apósom által hozzam került egy snowboard. Nagyon boldog voltam hamarosan vásároltam a bolhapiacon egy hozzávaló csukat kb. 1500 forintért valamint egy új szemüveget kb ugyanennyiért... Ember ennyiből meg nem jutott felszereléshez! Örömmel töltött el a tudat, hogy végre készen állok!
Ha meg messzebb utazunk vissza az időben azt latjuk, hogy a baráti társaságom jó része rendszeresen jár síelni külföldre. Sajna nekem sosem adatott meg a lehetőség hogy velük tartsak, hiába szerettem volna. Nem voltunk melyszegenyek, de ehhez a projekthez nem találtam elég szponzort. A teli sportok sosem vonzottak de a társaság a hangulat és az élmények mar annál inkább. Magamban azért nem vívódtam ennyire, végtére is csak pénzkidobás lenne egy olyan tevékenységért amit nem nem is szeretek.
A havas-hegyes Norvégiába költözvén snowboarddal a pincémben viszont már más volt a gyerek fekvése... Tényleg készen álltam!!!
Szinten növelte esélyeimet egy időközben kiköltözött magyar kollégám aki igen magas szinten űzte a hócsúszkálás ezen fajtáját. Fel is ajánlotta segítő tanításait de a természet közbeszólt, apa lettem s a szabadidőm elszállt mint...mint -ide most valami frappáns és vicces hasonlatot kellene írnom, tehát nem a kámfort, de nincs kedvem- szóval elszállt. A kollégám meg visszaköltözött Magyarországra. Zsupsz az esély-gorbe grafikonom ismét zuhanni kezdett az idő előrehaladtával, a porréteg pedig csak növekedett a deszkán. Ahogy teltek az évek rájöttem más nagyobb hasznát venne ezert fájó szívvel tova ajándékoztam.
Itt vége is lehetne a snowboard élményeimnek de a grafikon hirtelen a magasba szokott!!!
Történt ugyanis, hogy pár hete új munkatársak érkeztek Szlovákiából melyek egyike a síoktatás tudományával is rendelkezett. Unszoltak is eleget, tartsak velük de jól álltam a sarat. Sokszor mehettem volna -feleltem nyomban- de engem a teli sportok nem érdekelnek. Végül mégis beadtam a derekam köszönhetően annak, hogy mar kezdtem befordulni a télbe, a fel év sötétségbe, az irodába egyszóval a természet hívott! Akkor pedig nincs mese, menni kell. Angol kollégám aki szinten kezdő felajánlotta a fuvart a sípályáig, a két órás út alatt jókat derültünk. Főleg azon, hogy előző este elküldtem neki egy MMS-t amin a Benivel alsogatyaban síszemüvegben pózolunk. A fotó igen viccesre sikerült pláne az mikor kiderült hogy rossz számra küldtem... Barki kapta is meg, remélem sikerült feldolgoznia...
Szóval megérkezésünk után kitöltöttem a bérléshez szükséges lapot, amin a kezdő haladó és profi rubrika előtt volt egy másik opció is: AZ ELSŐ ALKALOM hehe. Beikszeltem, és pár perc múlva mar ott álltam a -számomra- világot jelentő deszkán :)
A nap sikeresen zárult csodás idő volt, sikerült megtanulnom 15 felekepp leesni a snowboardrol. Megúsztam sérülés nélkül, nem úgy mint az oktatom akit ujjficam miatt a helyszínen el kellett látni. Midőn a pályám -ahol a csecsemoktatas folyik- megtelt a közeli sífelvonóra várakozó néppel letettem a lantot. Gondoltam jobb a békesség, röhögtek mar eleget... Nekiláttam annak ami igazan örömet okoz. Tüzet raktam és meghívtam a csapatot ebedre. Tíz hambit sütöttem ahogy kell hagymával sajttal kecsappal tálalva.
Megnyaltak utána meg a kificamodott ujjaikat is.
Hogy mi köze ennek az alapvetően tartalmatlan bejegyzésnek a "túrablogomhoz"?!
Felsorolom: természet, tűzrakás, készségek.
A hangsúly az utolsó szón van. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a természethez minél több készséget kell elsajátítanunk. Ha bármilyen szabadidős tevékenységre nyílik lehetőségünk azt ragadjuk meg! Bar meg mindig nem megy a hódeszkázás én ereztem a fejlődést, és nagyon elveztem. Maskor mar nem lesz nehéz rábeszélni. Az egyik legszebb élményem mikor a sokadik seggre-esés után arra eszméltem, mennyire leköti a figyelmem a tanulás. Eszre sem vettem a körülöttem elterülő fantasztikus tájat. Mindenfele havas hegycsúcsok csillogtak a mar tűző tavaszi napsütésben. Leírhatatlan volt, főleg egy alföldi gyerek szemszögéből :)
Egyebként életre kelt bennem a most olvasott Bear Grylls életművének egy részlete is. Mikor SAS kiképzésen órákig meneteltek a mely hóban hatalmas terhet cipelve...szerinte élkepesztően fárasztó volt...
Mi csak egy dombra mentünk fel sokszor pofára esve a térdig érő hóban, de azonnal ereztem ahogy leszívja a minden energiám. Mar el tudom képzelni milyen könnyen lehet hányásig menetelni...
No meg egy infó a végére. A tűzgyújtásnál nagy segítségnek bizonyult a wc papír melyet amolyan jó magyar módra mindig magammal cipelek a kalandokra...
Fogalmazás vége. Kulalak ötös. Főleg a képekkel :
Itt a vége fuss el vele...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése