Ígéretemhez hűen a látottakat megosztom a bushcraft.co.hu es a kesportal.hu fórumán így eme bejegyzés több embert is érdekelhet. Aki nem szeretne olvasni a személyes problémákról, történésekről az nyugodtan ugorjon az oldal alján található képekhez és mazsolázzon a felhozatalból.
A rendezvény weblapján -még most is- minden információ elérhető, de egyéb kérdéseimre(...) is gyorsan, segítőkészen válaszoltak.
Ezúttal új helyszínen, egy gyönyörű kastély páratlan parkját övező réten húzták fel sátraikat a különféle árusok, szakértők hírességek és maguk az érdeklődök egyaránt.
Miután magyar útitárs verbuválási-kísérleteim kudarcba fulladtak apósommal vágtam neki a kalandnak. Nem volt könnyű rávenni, de később már ő is izgatottan várta utazásunk napját. Jól jöhet egy angliai tapasztalattal is rendelkező kamionsofőr -gondoltam akkor-, aki már túl van pár millió kilométeren, hiszen a londoni reptértől autóval folytattuk utunkat a rendezvény helyszínéig.
Pénteken este a tervezett időponthoz képest jó pár órás késessel érkeztünk a parkhoz, de nem gond szokni kellett a bal oldali közlekedést. A kormányt. A váltót. Egymást...
Egyébként már az online checkolás sem ment zökkenőmentesen. Történt ugyanis, hogy a légitársaság melynek gépével repültünk volna a norvégiai Stavangerből Londonba időközben megszűnt és elfelejtették frissíteni a jegyeinket...(de erre most nem áldoznék több sort lesz meg itt más stresszhelyzet...)
Mikor megérkeztünk kellemes meleg szellő fújt, elénk tárult a kemping ahol készségesen fogadtak.
Már szép számmal álltak a sátrak, lobogtak a tüzek.
Tudtam jól, hogy a mi táborozásunk nem a bushcraftozásról fog szólni de azért reménykedtem abban, hogy lesz pár fa, bokor... sebaj gondoltam úgyis a műsor és a kiállítás a lényeg...
A szépen gondozott réten kissé menekült tábor hangulata volt a szállásunknak, költözési szándékunkat később csak megerősítette a bázisunk melletti fán játszó gyerekek visítása....
Jómagam egy kis teszkós sátorral készültem a rangadóra míg apósom egy márkásabb termékkel és egy olcsó ponyvával próbálta álcázni magát.
A képekén majd jól látszik minden nem is húznám ezekkel a sorokat, azonban egy dolgot nem árt tudni: ilyen gondozott helyeken a tűzrakóhelyet úgy készítünk, hogy kivágunk egy megfelelő méretű gyeptéglát melyet megtartunk a későbbi visszahelyezés végett. Ehhez, (és végül minden egyéb munkához) egy olcsóbb nagy méretű leukut használtam, kitűnően végezte dolgát. Más finomabb feladatokra magammal hoztam a féltve őrzött Helle hardingom mellyel még sosem vágtam semmit és mint később kiderül...na de derüljön is ki inkább később....
Miután berendezkedtünk és megtettük első felderítő köreinket, nagy örömömre rengeteg kívülállót találtunk a környező erdősávban el is döntöttük, hogy másnap költözünk. Szinte vérszemet kaptam a közelben lévő kis folyó(?!) -és az abban tanyázó kilós dévérek- láttán, mely ideálisnak tűnt a penrod tesztelésére...
Nyilvánvalóvá vált az is,hogy cipőm cserére szorul. Feltörte a sarkam a legkedveltebb túratársam mert én ökör indulás előtt, szárítógépben szárítottam. Ennek az lett a következménye, hogy a saroknál levő szivacs rész szublimált, maradt a kemény fájdalmas merevítő...
Sikerült beszereznem egy olcsó bakit, após pedig egy negyven éves ponyvás sátorra vetette rá magát mondván egy igazi bushcraftos ilyenben alszik nem holmi teszkós műanyagban...
A szombati kellemes alvás után megkerestük az új placcot majd felépítettük táborhelyünket immáron a bozótban. Ezt követően bevetettük magunkat a show-rengetegbe.
Volt itt minden mi szem-szájnak ingere! Kedves emberek, rengeteg kutya de ennek ellenére nem kellet tartani attól hogy valami szerencsébe lépünk! Az árak sajnos igen magasak voltak de találtunk egy használt katonai cuccokat árusító sátrat ahol beszerezhettük a szükséges készletet kedvező áron. Nem szeretném felsorolni milyen foglalkozások és termékek voltak a porondon, nem is tudnám, ezért készültek a képek.
Az aznapi sztárvendég: Lofty volt sajnos nem sokat hallottam az előadásából az egykori legfiatalabb SAS-os ma már túl van a hetvenen de minden bizonnyal túlélő tudása továbbra is páratlan.
Az én angolommal amúgy sem hiszem hogy sok jött volna át... több információhoz juthatok ha forgatom könyveit.
Érdekesség viszont, hogy az egyik sátorban egy magyar termek cédulával ellátott sütőt találtam.
Jeleztem is az eladónak hogy én is az vagyok mire közölte, hogy én vagyok a második aki ma ezt mondja. Szuper gondoltam, hiszen pont az apósom kerestem az pedig jó jel ha erre járt korábban.
Később kiderült persze, hogy nem ő volt tehát rajtunk kívül volt meg ott legalább egy magyar, így megvan a reális esélye annak hogy kikerül egy normális magyar nyelvű beszámoló is az eseményekről.
Este felé el kezdett esni az eső mely 26 órán át el sem állt. Átváltottunk vízálló ruházatra. Itt após kérésének eleget téve olyan öltözékbe bújtam melyben távolról is könnyedén felismerhető vagyok.
Sivatagi rejtő mintázat tökéletesnek bizonyult a zöld réten és a susnyásban egyaránt...
Miután lefeküdtünk apósom konstatálta hogy az "igazi bushcraft sátor" a bozótban nem olyan kellemes hiszen nincs alja és ezáltal nem tartja távol a rovarokat. Sőt azok előszeretettel húzódnak a szél és víz mentes területre. Pár perc nyűglődés után átköltözött a kempingben hagyott teszkós műanyagba.
Vasárnap hajnali négy órakor arra ébredtem az após otthonról hozott sátrában, hogy az esővíz már a homlokomon folyik. ezután fél óra szenvedés jött: öltözés, pakolás sátor új ponyva alatti pozíciójába helyezése majd visszafekvés. Nyolc óra körul após köhögésére ébredtem aki hamarosan rá is kezdett a sátram szidalmazására. Beázott. Ekkor én is elmeséltem neki a hajnali akcióm és azt is hogy az ő sátra meg szárazon sem jó hiszen egy átlagos ember nem tud kiegyenesedni benne. Úgy értem fekve...
Újabb táborátalakítás után ez lett a végeredmény:
No sebaj a szakadatlanul-szakadó eső sem tudta szegni kedvem táborunkat plusz egy ponyvával bővítettük immáron mindkét sátrat alá helyezve. Kedvem szárnyalt mert tudtam vasárnap az a nap mikor nővéremékkel találkozhatom! Őket jószerivel csak évente látom kb egy időben költöztünk külföldre. Mi északra ok meg sajnos nyugatra, két órányi autóútra a parktól. Megmutattam nekik a rendezvényt büszkén ajanlva sógoromnak az ott is kapható Helle késem...
 |
| Származási hely: Bushcraft Leica kicsi |
Átvedlettem civilbe majd eltöltöttünk pár kellemes órát együtt a közeli városban.
Após nem tartott velünk, eléggé elkedvtelenítette az eső, inkább az autóban ülve töltötte a vasárnapot, szárítkozott. Utólag is úgy gondolom, ha négy napból csak egy esős az meg jó arány. Az este csodásan telt hiszen élőben ismerhettük meg a nagy discoveris túlélő, Les Stroud egy másik oldalát. Fantasztikus zenei tehetség, gitár és legfőképp szájharmonika virtuóz a kanadai sztar! A hatalmas nyitott sátorban hangulatos blues zenét játszottak három gitárral harmonikával és kongával.
Fantasztikus élmény volt, melyet még a meghívott siket gyerekek is élvezhettek hiszen nem csak a szöveget de meg a dallamokat is elmutogatták nekik. A számok között lehetett tőle kérdezni, mesélt kalandjairól. Hangsúlyozta, hogy számára a bushcraft nem más mint kapcsolódni, közel kerülni a természethez, újra a részévé válni. Örült nézők közt elvegyülő gyerekeknek és azt tanácsolta a szülőknek, hogy engedjék ki a porontyokat minél gyakrabban és hagyják, hogy az anyatermészet tegye a dolgát. Ez persze nem azt jelenti hogy neveljek fel őket a farkasok de nem is szükséges megmagyarázni.
Hétfő a dráma napja.
Ébredés egy újabb kényelmetlen éjszaka után, sátorban minden nedves. A tüzet már rutinosan dobom össze a bejárat előtt, szinte a ki sem kellett bújnom a hálózsákból.
Az előző esti beetetés (kenyérgalacsinok + kukorica) és az eső elállta után izgatottan kezdtem a reggeli horgászatnak a közeli folyócskán.
Boldogságom csak addig szárnyalt míg a parkőr tudomásomra nem hozta: tevékenységem illegális. Hiába magyaráztam, hogy a bolti eladók küldtek ide, vagy hogy én C&R-be nyomnám a pecát ez egy picit sem segített. Penrod teszt egyelőre negatív.
Összepakoltunk, a teszkós sátram elajándékoztam, hogy több helyem és kevesebb tömegem legyen a bőröndben.
Megérkeztünk a reptérre, leadtuk a bérautót, közben kiderült hogy a gép egy órával korábban indul (...), egy terminálból melyhez vonattal kell menni. Ekkor már csak percünk volt az indulásig...
Átrohantunk a gatwicki repterén, megérkeztünk és becsekkoltunk. Vagyis csekkoltunk volna ha a leányzó a pult mögött nem kötött volna bele a plusz két kilómba... De megtette s megkért vegyek ki belőle ezt-azt... Nem tudtam teljesíteni inkább ráfizettem...főleg idővel amiből sokat spórolhattunk volna ha a drágaság felajánlja ezt az opciót már az elején...
kifizettem, visszarakom a mérlegre erre szól, hogy már meg 23kg(!!!) itt elszakadt nálam a cérna kissé vérben forgó szemekkel közöltem, hogy nem ártana bevizsgálgatni a szalagot majd áthajítottam a kofferem a mellette levő másik mérlegre ott ismét 22kg-ot mutatott. Lényeg, hogy végül a csomagjaink úton voltak a gép felé mi pedig a hátizsákokkal siettünk tovább az ismeretlenbe, mert a jegyünk meg mindig nem tartalmazta hogy melyik kapu fele kell mennünk. Átestünk az első biztonsági kapun és dobtuk is a kézipoggyászunk a kontroll szalagra. Közben rutinosan és gyorsan vetkőztünk kb. olyan hevesen mint mikor az ember egy röpke pásztor órára készül. Persze itt elég ledobni az övet a kabátot, és a cipőt...
...át is jutottam a szenzoros kapun de a testem fémdetektorozása kicsit hosszadalmasabbra sikerült a nadrágom szegecsei miatt. Meg kell jegyeznem izzadtak voltunk és nem gyengén füstszagúak.
Épp a cipőmet vettem fel mikor após közölte a hátizsákom eltorlaszolta a röntgenalagutat úgy kellett betuszkolni most áll a sor mindenki azt várja hogy átjusson a zsákom. Nem csoda, hiszen benne volt a teli hálózsákom gondoltam ha probléma itt hagyom úgy is ingyen tettem rá szert.
Hamarosan szólítottak, hogy legyek jelen a zsák átvizsgálásánál. Ekkor sem gondoltam meg semmi rosszra egyedül az indulásig maradt kevés idő miatt aggódtam.. A biztonsági ember elkezdte nézegetni csomagom tartalmát de hogy gyorsítsam a folyamatot kikaptam az oldalzsebből a toll alakú gyémánt élezőmet mondván biztos ezt hitték gyanús tárgynak, hiszen mar az odaút során is feltűnést okozott Norvégiában...Megvizsgálta visszatette majd egy másik részből kiemelt valamit...VALAMIT AMITŐL BENNEM ÉS MINDEN KÖRÜLÖTTÜNK ÁLLÓBAN MEGÁLLT AZ ÜTŐ...igen...: a Helle késem volt az. Az késem amiről azt hittem a show-n fogom felavatni egyfajta rituális szertartás közepette. A kedvenc késem most ott lógott a londoni reptér biztonsági őrének a kezében fel órával a repülő indulása előtt.
Az érzés megfizethetetlen.
Kezdődött a gyors magyarázkodás, minek eredményeként felajánlották hogy feladhatom a zsákom úgy ahogy van a gépre.
Nem kis procedúra(!) után visszaszáguldottam a kedves túlméretező hölgyhöz aki már messziről fintorgott patakzó alakom láttán... Tájékoztatott hogy már késő feladni a gépre, erre rárivalltam, hogy a secusok szerint viszont nem. No...elkezdett telefonálgatni... Megkérdezte miért kell feladnom, mire én kissé agresszív fejjel és hangsúllyal elárultam neki: mert egy bazi nagy kés van benne!
A hölgyemény végül hatalmával visszaélve álsajnálkozások közepette megtagadta a csomagküldést, így egy újabb futás következett a málhával vissza a biztonsági részhez. Innentől a mobilom folyamatosan csöngött de nem tudtam felvenni csak a helyes irányra koncentráltam. Tudtam, hogy após akar érdeklődni, de azt nem, hogy ekkor ő már a többi utassal egyetemben a repülőn ült...
A fémdetektoros kapunál jött az újabb procedúra; feldobás a szalagra, vetkőzés stb. újra kivették mondván: itt meg mindig van egy kés... (nemmondodvzzg!) ekkor elvéttek a jegyem és az útlevelem. Hiába mondtam tartsák meg a vasat rohannom kell, nem lehetett...
Főnökszerű nő vette át az ügyem aki 12 perccel a felszállás előtt(!!) aki elmondta, hogy ez a kés illegális fegyvernek minősül Angliában (persze a pengehossz!!!) ezért meg kell várnunk a rendőröket.
Ebben a pillanatban mar az utolsó reménysugár is kialudt. ez a gép már nem az én gépem többé. De lehet hogy meg el is visznek hiszen most ünneplik a királynő 60. uralkodási évét készülnek az olimpiára szigorodnak a biztonsági eljárások. Ki tudja mi lesz. Azért meg megkértem csörögjön rá rendőrökre, hogy siessenek, megtette sőt meg a kapitányt is felhívta -miután apostol megtudtam hol áll a gép- hogy próbálja késleltetni az indulást...
...egy perc múlva megérkezett a három rendőr megvizsgálták a kést az egyik megnézte éles e, elvágta mind a négy ujját (ez nem vicc!!!) majd gyors magyarázkodás után írtak egy jegyzőkönyvet aláírtam és elengedtek. Nagy segítségemre volt a kezemben tartott e-mail-váltás nyomtatott verziója melyben meg hónapokkal ezelőtt érdeklődtem a show szervezőjétől hogy vihetek e hosszabb fixpengéjű kést az országba mint a megengedett...
Na itt következett egy újabb és egyben az utolsó sprint a gép felé. Nem volt közel... De ekkor már mindenki tisztában volt a történetemmel a repülőn is, hála apósnak. Tigrisbukfenccel érkeztem a fedélzetre ahol tapsviharral fogadtak. Izzadt voltam büdös és boldog. Mindenkitől elnézést kértem, a kapitánynak pedig küldtem egy pici üveg pezsgőt amit megköszönt :)
Végül -éjjel háromkor rengeteg tapasztalattal - szerencsésen hazaértünk, reggel pedig két éves fiam ébresztett;
-APA KIJÖTT! felkiáltással :)
Kíváncsiságból rákerestem mit történik a lefoglalt késekkel, úgy tűnik egy részük ebayre vagy cserkeszekhez vándorol. Úgy legyen!
Elnézést a hosszú sallangért, beszéljenek a képek melyek vegyes minőségűek, három különböző linken érhetőek el:
egy a Leica képeihez,
egy a telefonos képekhez,
egy pedig a Fuji Finepix X100 fotóihoz... (ezekkel később szolgálhatok mert meg apósnál vannak).
Jó szórakozást.
Kiraly!
VálaszTörlés